Sziasztok!:)
Tudom, megint azzal kell kezdenem a részt, hogy "bocsássatok meg, de nem tudtam írni, mert...". Igen, elég zűrös évem volt, és ezért is történhetett meg, hogy ez a rész lassan fél éve pihen itt vázlatként, és csak most sikerült befejeznem. Mindenesetre azért remélem, vagytok még páran, akiket érdekel mi fog történni Hana-val és a csapattal. Remélem tetszeni fog a rész, és aki teheti, nyomot is hagy maga után!:)
"A gyáva nap mint nap meghal, a bátor csak egyszer." - William Shakespeare
Mindenki hallgatott a visszafelé vezető úton. Chris zsebre dugott kézzel lépkedett mellettem, elsőre azt mondtam volna, teljesen nyugodtan, de pár percnyi fürkészés után már biztosra vettem, hogy idegesen szorongatja a nadrágzsebébe rejtett kést. Én végig a jobb oldalamon haladó Madge-t méregettem, felkészülve arra, hogy meggondolja magát az együttműködést illetően, és netán valami drasztikus dologra szánja el magát. Habár alig pár perce ismertem, a fejemet tettem volna rá, hogy hogy igen ravasz teremtés, és nem véletlenül sikerült egyedül leszerelnie egy Elite Band-es csapatot. Most is óvatosan lépkedett, ügyelve arra, hogy egy percig se kerüljünk a háta mögé, ezzel megakadályozva az esetleges menekülését. Madge nyilvánvalóvá tette, hogy szövetséget ajánl, de mostanra egyértelművé vált, hogy ennyivel egyik fél részéről sem vethetünk véget a bizalmatlankodásnak.
Négyünk közül egyedül Sofia tűnt nyugodtnak. Mindenféle aggály nélkül sétált kis társaságunk élén, tekintetét hol a szürkülő égre, hol az útra szegezve. Ugyan Christ és engem sem lehetett volna ügyetlennek nevezni, magától értetődő volt, hogy részéről a felkészületlenség, részemről a tapasztalat hiánya miatt is egyedül Sofia lehetett volna méltó ellenfele a szőke lánynak. Kis idő után tűnt fel, hogy ez Madge-nek is szemet szúrt, és Sofia-t kémleli.
- Mi van a lábaddal? - Madge kérdése hirtelen érkezett, így Chris és én gyanakvóan összenéztünk. Semmi furcsát nem vettem észre Sofia járásában, a lány hangjában mégis olyan kíváncsiságot véltem hallani, ami miatt még idegesebb lettem.
- Csak egy gyerekkori baleset... - Sofia a válla fölött kacagott rá a köztünk ballagó idegenre. Nekem is csak ekkor tűnt fel, hogy bal lábával kicsit furcsábban lép, mint mások. Leheletnyi különbség volt, szinte észrevehetetlen. - De ettől tökéletesen működik!
Pár perc gyaloglás után már láttam a tavat rejtő fákat, és kis idő múltán Chris rá is akadt az Adam és Mia által hagyott nyomokra. Néhány lábnyom szelte át a sáros utat, és egy-két ág vége is letört. Madge és Chris automatikusan abba az irányba indult volna, de Sofia és én megállítottuk őket. Jól ismertük a szétválásunkra vonatkozó megállapodást. Adam és Mia átvágott a sáros úton, és letördelt pár ágat -fogadni mertem volna, hogy egészen a kis tavacskáig-, majd a saját lábnyomaikban visszafelé lépkedve az ellenkező irányba indultak.
Sofia vezetésével elindultunk abba az irányba, amerre Adam-éket sejtettük. Lépésről lépésre jobban belesüllyedtünk a sárba, így egy idő után úgy döntöttünk, felmászunk a fákra. Pár perc után megtaláltuk a csapattársaink nyomait, és hamarosan a hangjukat is meghallottuk.
- Megjöttünk. - kiáltotta Sofia, és lehuppant a puha földre. Adam és Mia végigmért mindannyiónkat, majd a tekintetük megállapodott Madge-en.
- Ő itt Madge. - léptem előre. - Azt mondja, segíthetne nekünk.
- Én azt is mondtam már, hogy Anglia királynője vagyok. - rántotta meg a vállát Mia. Arcáról tisztán tükröződött a bizalmatlanság, és ez a csapat többi tagjával sem volt másként, őszintén szólva azt sem tudtam, én képes lennék-e megbízni Madge-ben.
Sokáig szótlanul álltunk, mikor egyszer csak Mia előhúzott egy papírt és egy tollat, majd Madge kezébe nyomta.
- Írj le egy szót! - közölte hűvösen, mire a szőke lány felvonta a szemöldökét.
- Tessék? - mind értetlenül álltunk, de Mia nem tágított. Madge lefirkantott egy rövid szót, és a papírt visszaadta a lánynak.
- Az írásképed kisebb az általánosnál, ez jó koncentráló- és megfigyelőképességre utal. Az írásod iránya egyenes, tehát fegyelmezett, rendezett személyiség vagy. - mikor tudatosult bennünk Mia terve, mind feszülten figyelni kezdtünk. Ha valaki más akart volna egy kézírás alapján dönteni, azt valószínűleg kinevettük volna, de mind megbíztunk Mia-ban, és tudtuk, hogy nem szokása tévedni. - A betűid megnyújtása szerint jószándékú lehetsz, ugyanakkor a karaktereid balra dőlnek, ez pedig nem megszokott. Egyes esetekben az őszinteség hiányát, rejtőzködést fejez ki.
- Én egy hetet adnék neki. Ha addig bármi gyanús dolgot csinálna, valószínűleg én magam tüntetném el, de azt hiszem, egy próbát megér. - törte meg a hirtelen beálló csendet Sofia. Adam egyetlen bólintással elintézte a dolgot, Mia pedig egyszerűen csak hátrahajította a papírt, és mintha mi sem történt volna, tovább folytatta a pakolászást. Egyedül Chris arcán nem láttam hogy egyetértene a helyzettel, de pontosan tudtam, hogy csak az zavarja, hogy Madge-nek ilyen könnyen - ha csak ideiglenesen is - bizalmat szavaztak a többiek.
- Féltékeny vagy? - vigyorogva oldalba böktem, miközben mindketten pakolni kezdtünk.
- Én csak... nem tudom, bízhatunk-e benne. - megvonta a vállát, de én láttam rajta, hogy nehezére esik úgy tenni, mintha nem zavarná a többiek reakciója.
- Mi a legrosszabb, ami történhet? - magamat is megleptem a hangomból hallatszódó optimizmussal, de Christ látszólag csak hergeltem vele.
- Nos, a legrosszabb... - egy pillanatra elgondolkodott, majd úgy tett, mintha hirtelen mindent tisztán látna. - Igen, a legrosszabb, hogy Madge az Elite Band embere, és egy éjjel, amikor te békésen alszol és egy szebb jövőről álmodsz, a nyakunkra hozza a kivégzőosztagot, és akkor a mesének annyi, csillagom. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én inkább kötném fel magam, minthogy azoknak a mocskoknak a kezére játsszak! - Chris a mondat végére már szinte kiabált, mire Madge, és a többiek is felfigyeltek ránk.
- Na, abban szívesen segédkezem. - Adam felénk sem nézett, miközben felnyújtotta a kezét. - Mármint a köteles részben.
- Oké... - mielőtt bárki bármit reagálhatott volna, Sofia felkiáltott. - A fákról látszanak egy kisváros fényei. Nincs messzebb pár mérföldnél, mire besötétedik oda is érthetünk.
- Csak találunk majd egy motelt... - gondolkodtam. - Aztán visszatérünk az eredeti terveinkhez, és irány San Diego.
- Nos, talán Mr. Megbízhatóság szerint én fogom a veszteteket okozni, de úgy tűnik, én nem is kellek ehhez. - Madge hangjából gúny szűrődött, de olyan könnyeden beszélt, mintha mind értettük volna, mit akar közölni. Csak kisvártatva vette észre, milyen értetlenül álldogálunk, mire felhúzta a szemöldökét. - Ugyan már, ne mondjátok, hogy nem vettétek észre a kis jeleket. Mit keresne itt egy ilyen apró Elite Band-es csapat? Mi értelme lenne az egésznek?
- Azt akarod közölni, hogy többen vannak? - kérdeztem értetlenül.
- Nem. - Madge helyett Sofia válaszolt, akinek arcáról a megértés jelei tükröződtek. - Azt akarja mondani, hogy mind itt vannak.
- Legalábbis a helyi törzshelyről. - vonta meg a vállát Madge. - Nem messze innen egy elhagyatott raktárépületben, de az biztos, hogyha abba az irányba indulnánk, tálcán kínálnánk magunkat a bandának.
- Hogy lehet, hogy Sofia nem vette észre? Hogy egyikünk sem vette észre, csak te, szőkeség? - Chris vádlóan tekintett a lányra, de én csak magyarázatot akartam Madge-től.
- Azon kívül, hogy sötétedik, és a fák eltakarják az épületet? - a lány hátradobta a haját, és felnevetett. - Az lehet a magyarázata, hogy amíg ti összevissza futkorásztok egy tapasztalatlan, bosszúvágytól elvakult, fiatal lány vezetésével, én használom a nyakamon nőtt púpot, és teszek is valamit a rosszfiúk megállításának érdekében. Több, mint hat éve csak azzal töltöm az időm, hogy minél többet derítsek ki az Elite Band-ről, és higgyétek el, ezek nem olyan dolgok, amiket csak úgy észre lehetne venni. Fejből tudom az összes bázis pontos koordinátáit, az épületek stratégiai jelentőségét, a gyenge pontokat. Azt is tudom, hogy most kéne támadnunk de tudod mit szépfiú, ez a vádaskodás nem segít egyikünknek sem.
Madge zihálva állt a társaságunk közepén, bennem pedig egyre csak kavarogtak a gondolatok. Nem érdekelt, hogy Madge éppen most alázott a porba, azzal, hogy kétségbe vonta az alkalmasságomat a csapat vezetésére, sokkal inkább az érdekelt, amit a támadásról mondott. Hogy most kell véghez vinnünk.
- Miért pont most? - a hangom nyílvesszőként hasított a Madge beszéde után hirtelen beállt csendbe. Mindenki a lányra szegezte a tekintetét, aki kertelés nélkül rátért a lényegre.
- A vezetőjük eltűnt. - Madge kurtán válaszolt, mégis figyelemfelkeltően. Olyan érzés volt, mintha csak a helyi hírlap szalagcímét olvasta volna fel. Rövid, tömör, lényegretörő. Olyan cím lett volna, aminek hallatán a csapatunk minden egyes tagjának szeme vadul szántani kezdené a hírlap sorait. - Csak egy futárt csíptem el a hírrel. Semmi konkrétat nem tudott, csakhogy a főnökének nyoma veszett, az "alvezér" szerint megölték. Az egész szervezeten káosz uralkodik, egyesek szerint még senki nem tudja, mihez kezdenek majd. Pletykálnak valami fiatal jelöltről, de a srác olyan, mint egy szellem. Az sem biztos, hogy létezik-e egyáltalán, de egy dolog rendíthetetlen: az Elite Band sebezhető!
A sötét égbolton már tisztán látszottak a Sofia által annyira nagyra tartott csillagok, mikor meggyújtottuk a tüzet. Madge szavai sokáig a levegőben függtek, mielőtt azt javasoltam, mind gondolkodjunk kicsit a lehetőségeinken. Talán az ellenség sebezhetőségének lehetősége miatt történt, hogy hirtelen felbátorodtunk, és meggyújtottuk a tüzet. Ez volt az a dolog, amit józan eszünkre hallgatva sosem tettünk volna, de a mai különösen hideg éjszakának ígérkezett, és mind szükségünk volt a tűz melegére. Sofia újra csak a fa alatt feküdt, hátát az éger törzsének vetve, és az eget fürkészte. Adam megint csak farigcsált valamit, de a mozdulatai most gyorsabbak, erőteljesebbek voltak, nem olyan precízek, mint általában. Nem volt túl feltűnő változás, valószínűleg észre sem vettem volna, ha nem tekintget folyton Sofia irányába. Gyanítottam, hogy az előző napokban tapasztalt fagyos viselkedésüket kiváltó nézeteltéréseiket még most sem sikerült tisztázniuk. Mia-ra a tűz mellett kuporogva találtam rá, miután lemászott egy fa magas ágairól. Sejtettem hogy az Elite Band által birtokolt épület skiccét tanulmányozza az ölében tartott mappára meredve. Madge már hosszú órák óta ugyanazon a helyen állt, és meredten bámult az élénken táncoló tűz lángjainak irányába. Christ csak akkor vettem észre, mikor a hátam mögé pillantottam. Még mindig a táskájának tartalmát kutatta át, ahogy az elmúlt órákban újra és újra megtette. Az arcán még mindig ugyanaz a gyanakvó kifejezés ült, a szemöldökét pedig ugyanúgy összevonta. Talán túlgondoltam a helyzetet, de ez többnek látszott a Madge általi bizalmatlanságánál. Mintha hirtelen félni kezdett volna valamitől. Valamitől, amit nem oszthat meg velem. Amit nem oszthat meg egyikünkkel sem.
- Mit gondolsz Madge tervéről? - hirtelen odaléptem hozzá, mire kicsit összerezzent. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak meg se szólítottam volna. Valahol máshol járt, egy olyan világban, aminek nem várhattam el, hogy a részese legyek.
- Tervéről? - pillanatok alatt újra az a Chris lett, akit ismertem: kissé énközpontú, makacs kalandor. - Ez nem terv, csillagom! Ha igazat is mond, a halálba rohannánk. Lehet, hogy eltűnt a főnökük, de nem hiszem, hogy ettől minden a feje tetejére állna egy ekkora szervezetben. - mély levegőt vett, és megpróbált lenyugodni - sikertelenül. - Egyébként is, te nem tartod furcsának, hogy ez a lány hirtelen felbukkan, és azt állítja, magával hozta az Elite Band sebezhetőségének hírét is? Ne mondd, hogy te nem látod a dolog irrealitását, Hana!
- Nem azt mondom, hogy biztosan igazat mond - rejtve Madge felé pillantottam, majd vissza a velem szemben álldogáló Chrisre. - ,de nem hiszem, hogy vállalta volna a kockázatot, és idejön, ha ellenünk van.
- Hana, itt nem csupán a velünk, vagy ellenünk lehet opció. Rengetegen vannak, akik egyszerűen csak kivárnak. Megvannak a módszereik, a céljaik, de tudod, mijük van még, ami nekünk nincsen? Idejük, Hana! Csak várnak és várnak, mindegy, mit hoz az élet, merre sodorja őket, mert egyszerűen csak várnak. - ellenszenves tekintettel Madge irányába pillantott, aki már nem is egyedül meredt a tűz felé. Sofia már percek óta mellette álldogált, és látszólag érdeklődve hallgatta Madge szavait. Chris állkapcsa hirtelen megfeszült, tekintetében tehetetlenség tükröződött. Mintha mindenképpen meg akarta volna akadályozni, hogy a szőke lány elnyerje bármelyikünk bizalmát is.
- Nézd... - kezdtem lassan, határozottan. Úgy beszéltem, hogy mindenképpen megértse, amit mondni akarok. - Egy ideje megbíztam valakiben, akiben senki más szerint nem kellett volna. A csapat többi tagja mind tapasztaltabb, talán megfontoltabb is nálam, és ők mind azt mondták, hogy az illető valószínűleg átvág mindenkit. Lehet, hogy így van. Nem tudhatom biztosra. Csak azt tudom, hogy ha nem bízom meg senkiben, akkor előbb utóbb magamra maradok. És inkább vállalom a kockázatot, hogy mások árulnak el, minthogy végül saját magamat kelljen meghazudtolnom.
Chris megforgatta a szemét, de nem szólalt meg. Az adrenalinlöket, ami a monológom alatt egyre csak fokozódott bennem, felbátorított, és a tűz mellé lépve közöltem a döntésemet.
- Holnap hajnalban indulunk. - a hangom olyan ridegen csengett, hogy még saját magamat is megleptem. Most először éreztem magam annak a vezetőnek, kiről már régóta úgy gondoltam, sosem lehetek. De mikor senki nem ellenkezett, Sofia pedig még bólintott is, egyre inkább kezdtem úgy érezni: a helyes döntést hoztam.
Egész éjjel a támadást terveztük. Sofia egész éjjel egy fa ágain gubbasztott, majd mikor lejött, megállapította, hogy az őrségváltás csupán annyiból áll, hogy a raktárépület négy sarkán, és az emeleten strázsáló őrök kétóránként helyet cserélnek. Ez pedig csak megerősített a tudatomban, hogy ezen az állomáson valóban nincsenek sokan, tehát hihetünk Madge-nek. Mia megmutatta a vázlatot, amit az épületről készített, Madge pedig megosztott velünk mindent, amit tudott. Ötletek merültek fel, míg végül kialakult a pontos terv. Tudtuk, hogy legjobb esetben is háromszor annyian vannak, mint mi, de azzal is tisztában voltunk, hogy muszáj megszereznünk az épületben tárolt készleteket. Mind tudtuk, hogy nem csak a mi csapatunk esküdött föl az Elite Band ellen, de elhanyagolhatóan kevesen vagyunk a szervezettel szemben, akkor is, ha most némileg hátrányba kerültek. Meg kellett nyernünk magunknak ezt a központot, tudatnunk kellett velük, hogy igenis van valaki, aki fellép ellenük.
Itt voltunk mi, pár mérföldre az épülettől, olyan harcra készülve, amiről tudtuk, milyen kockázatos. És amint a fekete égbolt szürkülni kezdett, eloltottuk a tüzet és elindultunk a csatamező felé. Mert tudtuk, hogy ez az, amit tennünk kell. Kockáztatni akkor is, amikor megmaradhatnánk a biztonságot jelentő rejtekünkben. Kockáztatni, mert tudjuk: az árnyékból nem lehet megnyerni a csatát...
Sofia vezetésével elindultunk abba az irányba, amerre Adam-éket sejtettük. Lépésről lépésre jobban belesüllyedtünk a sárba, így egy idő után úgy döntöttünk, felmászunk a fákra. Pár perc után megtaláltuk a csapattársaink nyomait, és hamarosan a hangjukat is meghallottuk.
- Megjöttünk. - kiáltotta Sofia, és lehuppant a puha földre. Adam és Mia végigmért mindannyiónkat, majd a tekintetük megállapodott Madge-en.
- Ő itt Madge. - léptem előre. - Azt mondja, segíthetne nekünk.
- Én azt is mondtam már, hogy Anglia királynője vagyok. - rántotta meg a vállát Mia. Arcáról tisztán tükröződött a bizalmatlanság, és ez a csapat többi tagjával sem volt másként, őszintén szólva azt sem tudtam, én képes lennék-e megbízni Madge-ben.
Sokáig szótlanul álltunk, mikor egyszer csak Mia előhúzott egy papírt és egy tollat, majd Madge kezébe nyomta.
- Írj le egy szót! - közölte hűvösen, mire a szőke lány felvonta a szemöldökét.
- Tessék? - mind értetlenül álltunk, de Mia nem tágított. Madge lefirkantott egy rövid szót, és a papírt visszaadta a lánynak.
- Az írásképed kisebb az általánosnál, ez jó koncentráló- és megfigyelőképességre utal. Az írásod iránya egyenes, tehát fegyelmezett, rendezett személyiség vagy. - mikor tudatosult bennünk Mia terve, mind feszülten figyelni kezdtünk. Ha valaki más akart volna egy kézírás alapján dönteni, azt valószínűleg kinevettük volna, de mind megbíztunk Mia-ban, és tudtuk, hogy nem szokása tévedni. - A betűid megnyújtása szerint jószándékú lehetsz, ugyanakkor a karaktereid balra dőlnek, ez pedig nem megszokott. Egyes esetekben az őszinteség hiányát, rejtőzködést fejez ki.
- Én egy hetet adnék neki. Ha addig bármi gyanús dolgot csinálna, valószínűleg én magam tüntetném el, de azt hiszem, egy próbát megér. - törte meg a hirtelen beálló csendet Sofia. Adam egyetlen bólintással elintézte a dolgot, Mia pedig egyszerűen csak hátrahajította a papírt, és mintha mi sem történt volna, tovább folytatta a pakolászást. Egyedül Chris arcán nem láttam hogy egyetértene a helyzettel, de pontosan tudtam, hogy csak az zavarja, hogy Madge-nek ilyen könnyen - ha csak ideiglenesen is - bizalmat szavaztak a többiek.
- Féltékeny vagy? - vigyorogva oldalba böktem, miközben mindketten pakolni kezdtünk.
- Én csak... nem tudom, bízhatunk-e benne. - megvonta a vállát, de én láttam rajta, hogy nehezére esik úgy tenni, mintha nem zavarná a többiek reakciója.
- Mi a legrosszabb, ami történhet? - magamat is megleptem a hangomból hallatszódó optimizmussal, de Christ látszólag csak hergeltem vele.
- Nos, a legrosszabb... - egy pillanatra elgondolkodott, majd úgy tett, mintha hirtelen mindent tisztán látna. - Igen, a legrosszabb, hogy Madge az Elite Band embere, és egy éjjel, amikor te békésen alszol és egy szebb jövőről álmodsz, a nyakunkra hozza a kivégzőosztagot, és akkor a mesének annyi, csillagom. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én inkább kötném fel magam, minthogy azoknak a mocskoknak a kezére játsszak! - Chris a mondat végére már szinte kiabált, mire Madge, és a többiek is felfigyeltek ránk.
- Na, abban szívesen segédkezem. - Adam felénk sem nézett, miközben felnyújtotta a kezét. - Mármint a köteles részben.
- Oké... - mielőtt bárki bármit reagálhatott volna, Sofia felkiáltott. - A fákról látszanak egy kisváros fényei. Nincs messzebb pár mérföldnél, mire besötétedik oda is érthetünk.
- Csak találunk majd egy motelt... - gondolkodtam. - Aztán visszatérünk az eredeti terveinkhez, és irány San Diego.
- Nos, talán Mr. Megbízhatóság szerint én fogom a veszteteket okozni, de úgy tűnik, én nem is kellek ehhez. - Madge hangjából gúny szűrődött, de olyan könnyeden beszélt, mintha mind értettük volna, mit akar közölni. Csak kisvártatva vette észre, milyen értetlenül álldogálunk, mire felhúzta a szemöldökét. - Ugyan már, ne mondjátok, hogy nem vettétek észre a kis jeleket. Mit keresne itt egy ilyen apró Elite Band-es csapat? Mi értelme lenne az egésznek?
- Azt akarod közölni, hogy többen vannak? - kérdeztem értetlenül.
- Nem. - Madge helyett Sofia válaszolt, akinek arcáról a megértés jelei tükröződtek. - Azt akarja mondani, hogy mind itt vannak.
- Legalábbis a helyi törzshelyről. - vonta meg a vállát Madge. - Nem messze innen egy elhagyatott raktárépületben, de az biztos, hogyha abba az irányba indulnánk, tálcán kínálnánk magunkat a bandának.
- Hogy lehet, hogy Sofia nem vette észre? Hogy egyikünk sem vette észre, csak te, szőkeség? - Chris vádlóan tekintett a lányra, de én csak magyarázatot akartam Madge-től.
- Azon kívül, hogy sötétedik, és a fák eltakarják az épületet? - a lány hátradobta a haját, és felnevetett. - Az lehet a magyarázata, hogy amíg ti összevissza futkorásztok egy tapasztalatlan, bosszúvágytól elvakult, fiatal lány vezetésével, én használom a nyakamon nőtt púpot, és teszek is valamit a rosszfiúk megállításának érdekében. Több, mint hat éve csak azzal töltöm az időm, hogy minél többet derítsek ki az Elite Band-ről, és higgyétek el, ezek nem olyan dolgok, amiket csak úgy észre lehetne venni. Fejből tudom az összes bázis pontos koordinátáit, az épületek stratégiai jelentőségét, a gyenge pontokat. Azt is tudom, hogy most kéne támadnunk de tudod mit szépfiú, ez a vádaskodás nem segít egyikünknek sem.
Madge zihálva állt a társaságunk közepén, bennem pedig egyre csak kavarogtak a gondolatok. Nem érdekelt, hogy Madge éppen most alázott a porba, azzal, hogy kétségbe vonta az alkalmasságomat a csapat vezetésére, sokkal inkább az érdekelt, amit a támadásról mondott. Hogy most kell véghez vinnünk.
- Miért pont most? - a hangom nyílvesszőként hasított a Madge beszéde után hirtelen beállt csendbe. Mindenki a lányra szegezte a tekintetét, aki kertelés nélkül rátért a lényegre.
- A vezetőjük eltűnt. - Madge kurtán válaszolt, mégis figyelemfelkeltően. Olyan érzés volt, mintha csak a helyi hírlap szalagcímét olvasta volna fel. Rövid, tömör, lényegretörő. Olyan cím lett volna, aminek hallatán a csapatunk minden egyes tagjának szeme vadul szántani kezdené a hírlap sorait. - Csak egy futárt csíptem el a hírrel. Semmi konkrétat nem tudott, csakhogy a főnökének nyoma veszett, az "alvezér" szerint megölték. Az egész szervezeten káosz uralkodik, egyesek szerint még senki nem tudja, mihez kezdenek majd. Pletykálnak valami fiatal jelöltről, de a srác olyan, mint egy szellem. Az sem biztos, hogy létezik-e egyáltalán, de egy dolog rendíthetetlen: az Elite Band sebezhető!
A sötét égbolton már tisztán látszottak a Sofia által annyira nagyra tartott csillagok, mikor meggyújtottuk a tüzet. Madge szavai sokáig a levegőben függtek, mielőtt azt javasoltam, mind gondolkodjunk kicsit a lehetőségeinken. Talán az ellenség sebezhetőségének lehetősége miatt történt, hogy hirtelen felbátorodtunk, és meggyújtottuk a tüzet. Ez volt az a dolog, amit józan eszünkre hallgatva sosem tettünk volna, de a mai különösen hideg éjszakának ígérkezett, és mind szükségünk volt a tűz melegére. Sofia újra csak a fa alatt feküdt, hátát az éger törzsének vetve, és az eget fürkészte. Adam megint csak farigcsált valamit, de a mozdulatai most gyorsabbak, erőteljesebbek voltak, nem olyan precízek, mint általában. Nem volt túl feltűnő változás, valószínűleg észre sem vettem volna, ha nem tekintget folyton Sofia irányába. Gyanítottam, hogy az előző napokban tapasztalt fagyos viselkedésüket kiváltó nézeteltéréseiket még most sem sikerült tisztázniuk. Mia-ra a tűz mellett kuporogva találtam rá, miután lemászott egy fa magas ágairól. Sejtettem hogy az Elite Band által birtokolt épület skiccét tanulmányozza az ölében tartott mappára meredve. Madge már hosszú órák óta ugyanazon a helyen állt, és meredten bámult az élénken táncoló tűz lángjainak irányába. Christ csak akkor vettem észre, mikor a hátam mögé pillantottam. Még mindig a táskájának tartalmát kutatta át, ahogy az elmúlt órákban újra és újra megtette. Az arcán még mindig ugyanaz a gyanakvó kifejezés ült, a szemöldökét pedig ugyanúgy összevonta. Talán túlgondoltam a helyzetet, de ez többnek látszott a Madge általi bizalmatlanságánál. Mintha hirtelen félni kezdett volna valamitől. Valamitől, amit nem oszthat meg velem. Amit nem oszthat meg egyikünkkel sem.
- Mit gondolsz Madge tervéről? - hirtelen odaléptem hozzá, mire kicsit összerezzent. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak meg se szólítottam volna. Valahol máshol járt, egy olyan világban, aminek nem várhattam el, hogy a részese legyek.
- Tervéről? - pillanatok alatt újra az a Chris lett, akit ismertem: kissé énközpontú, makacs kalandor. - Ez nem terv, csillagom! Ha igazat is mond, a halálba rohannánk. Lehet, hogy eltűnt a főnökük, de nem hiszem, hogy ettől minden a feje tetejére állna egy ekkora szervezetben. - mély levegőt vett, és megpróbált lenyugodni - sikertelenül. - Egyébként is, te nem tartod furcsának, hogy ez a lány hirtelen felbukkan, és azt állítja, magával hozta az Elite Band sebezhetőségének hírét is? Ne mondd, hogy te nem látod a dolog irrealitását, Hana!
- Nem azt mondom, hogy biztosan igazat mond - rejtve Madge felé pillantottam, majd vissza a velem szemben álldogáló Chrisre. - ,de nem hiszem, hogy vállalta volna a kockázatot, és idejön, ha ellenünk van.
- Hana, itt nem csupán a velünk, vagy ellenünk lehet opció. Rengetegen vannak, akik egyszerűen csak kivárnak. Megvannak a módszereik, a céljaik, de tudod, mijük van még, ami nekünk nincsen? Idejük, Hana! Csak várnak és várnak, mindegy, mit hoz az élet, merre sodorja őket, mert egyszerűen csak várnak. - ellenszenves tekintettel Madge irányába pillantott, aki már nem is egyedül meredt a tűz felé. Sofia már percek óta mellette álldogált, és látszólag érdeklődve hallgatta Madge szavait. Chris állkapcsa hirtelen megfeszült, tekintetében tehetetlenség tükröződött. Mintha mindenképpen meg akarta volna akadályozni, hogy a szőke lány elnyerje bármelyikünk bizalmát is.
- Nézd... - kezdtem lassan, határozottan. Úgy beszéltem, hogy mindenképpen megértse, amit mondni akarok. - Egy ideje megbíztam valakiben, akiben senki más szerint nem kellett volna. A csapat többi tagja mind tapasztaltabb, talán megfontoltabb is nálam, és ők mind azt mondták, hogy az illető valószínűleg átvág mindenkit. Lehet, hogy így van. Nem tudhatom biztosra. Csak azt tudom, hogy ha nem bízom meg senkiben, akkor előbb utóbb magamra maradok. És inkább vállalom a kockázatot, hogy mások árulnak el, minthogy végül saját magamat kelljen meghazudtolnom.
Chris megforgatta a szemét, de nem szólalt meg. Az adrenalinlöket, ami a monológom alatt egyre csak fokozódott bennem, felbátorított, és a tűz mellé lépve közöltem a döntésemet.
- Holnap hajnalban indulunk. - a hangom olyan ridegen csengett, hogy még saját magamat is megleptem. Most először éreztem magam annak a vezetőnek, kiről már régóta úgy gondoltam, sosem lehetek. De mikor senki nem ellenkezett, Sofia pedig még bólintott is, egyre inkább kezdtem úgy érezni: a helyes döntést hoztam.
Egész éjjel a támadást terveztük. Sofia egész éjjel egy fa ágain gubbasztott, majd mikor lejött, megállapította, hogy az őrségváltás csupán annyiból áll, hogy a raktárépület négy sarkán, és az emeleten strázsáló őrök kétóránként helyet cserélnek. Ez pedig csak megerősített a tudatomban, hogy ezen az állomáson valóban nincsenek sokan, tehát hihetünk Madge-nek. Mia megmutatta a vázlatot, amit az épületről készített, Madge pedig megosztott velünk mindent, amit tudott. Ötletek merültek fel, míg végül kialakult a pontos terv. Tudtuk, hogy legjobb esetben is háromszor annyian vannak, mint mi, de azzal is tisztában voltunk, hogy muszáj megszereznünk az épületben tárolt készleteket. Mind tudtuk, hogy nem csak a mi csapatunk esküdött föl az Elite Band ellen, de elhanyagolhatóan kevesen vagyunk a szervezettel szemben, akkor is, ha most némileg hátrányba kerültek. Meg kellett nyernünk magunknak ezt a központot, tudatnunk kellett velük, hogy igenis van valaki, aki fellép ellenük.
Itt voltunk mi, pár mérföldre az épülettől, olyan harcra készülve, amiről tudtuk, milyen kockázatos. És amint a fekete égbolt szürkülni kezdett, eloltottuk a tüzet és elindultunk a csatamező felé. Mert tudtuk, hogy ez az, amit tennünk kell. Kockáztatni akkor is, amikor megmaradhatnánk a biztonságot jelentő rejtekünkben. Kockáztatni, mert tudjuk: az árnyékból nem lehet megnyerni a csatát...
Hú a mindenségét ez nagyon jó lett, Panna. Siess a következővel.
VálaszTörlés