III.Fejezet-Az ellenségem ellensége

"Az ember nem kényszerítheti magát arra, hogy bízzon. Így hát az összes kételyt bele kell pakolni egy kis dobozba, és el kell ásni jó mélyre, majd meg kell próbálni elfelejteni, hogy hova. Az én problémám az, hogy az elásott doboz olyan, mint egy viszkető seb: nem tudom megállni, hogy ne vakarjam fel újra meg újra." -Rick Yancey

Az utunk csöndben telt. Fogalmam sem volt, merre megyünk, de Mia javaslatára a metróalagutakban folytattuk az utat. Mindenki némán követett, még Adam sem szólalt meg, pedig ő végképp nem szereti, ha kiosztják, azonban most azt hiszem, elviselte, hogy vereséget szenvedett. Chris hivatalosan is a csapat része lett. 

Dél felé járhatott, mikor kiértünk az alagutakból. A reggeli kihagyása miatti korgó gyomrok ellenére is mindenki bírta a strapát, de most fáradtan, és a föld alatt összeszedett mocsoktól, és kosztól díszítve rogytunk le egy terebélyes fa alá. 

- Ennünk kéne valamit. - javasolta Sofia, mire Mia előkapott egy konzervet a táskából. - Valami táplálót.
- Sofianak igaza van. - bólintottam. - Keressünk valami éttermet, és együnk valami rendes ételt, aztán menjünk tovább!
- Persze Hana, hiszen minden második étterembe mocskos fiatalok járnak enni. - Adam még mindig nem engedett fel, így maró gúnnyal a hangjában beszélt hozzám. Persze én sem hagytam magam, rögtön visszavágtam, így egy újabb veszekedés kezdődött. Fel sem tűnt, hogy Chris már nincs a fa alatt. Hirtelen éles fütty szakította félbe a szópárbajunkat, így mind a négyen a hang irányába kaptuk a fejünket.
- Van egy tó pár méterre tőletek, a fák mögött. - kezdte Chris. Csak akkor tűnt fel, hogy egy erdőben lyukadtunk ki. - Egyesével megfürödhetünk, és aztán keresünk egy éttermet.
Mind bólintottunk, majd megbeszéltük a tervet. Először Mia, Sophia és én fürdünk, addig, hogy a fiúk lekössék magukat, keresnek egy jó rejtekhelyet a holmijainknak. Neki is kezdtünk mindennek, előkaptunk pár váltásruhát, meg azt a pár törölközőt, amit valahol összeszedtünk, majd a fiúk elindultak, és Mia is eltűnt fürdeni. Sophia valahonnan összeszedett egy almát, törökülésbe ült a fa alatt, majd a bicskájával elkezdte lehántani a gyümölcs héját. Gyors, és erős mozdulatokkal dolgozott, mint mindig.
- Hana! - körülbelül két perc múlva szólalt meg, mikor végzett az alma pucolásával. - Biztosan bízol Chrisben?
- Persze, miért? - kérdeztem, és én is leültem vele szemben.
- Nem találod furcsának, hogy pont most futott össze velünk? Egy bulin, ami hemzsegett az Elite Band-esektől... - Sofia szavaiban volt igazság, de úgy éreztem, mind ellenem szólnak. A megérzésem ellen. A megérzésem pedig az volt, hogy Christofer Provenzano jó ember. - Pont ott volt, mikor segítség kellett, pont akkor bukkan fel, mikor ennyire vagyunk az Elite Bandtől, pont jókor van pont jó helyen, és pont jó emberhez férkőzik közel!
- Ez még nem jelent semmit... - motyogtam magam elé, majd meglátva a közeledő Miat, Sophia is felpattant:
- Azért gondold meg! - majd elment, én pedig ott maradtam a pakolászó Mia-val, és az ezernyi kérdéssel a fejemben. Hamarosan Sofia közeledő alakja jelezte, hogy végzett. Én is a tó felé vettem az irányt, hogy megszabaduljak az alagútban összeszedett kosztól. Magammal vittem egy törölközőt, egy inget, meg egy nadrágot, és miután levetkőztem, belemerültem a tóba. Jó érzés volt, ahogy a hűsítő, tiszta víz áramlik körülöttem. Épp hogy a víz alá buktam, a sűrűből léptek zaja hallatszott. Önkéntelenül a part felé kezdtem evickélni, hogy magamhoz kapjam a törölközőt, de abban a pillanatban, ahogy megragadtam azt, a bozótból Chris ugrott elő.
- Christofer, most azonnal tűnj innen! - kiáltottam rá, úgy, hogy szinte magamtól is megijedtem. De őszintén... Éppen anyaszült meztelenül fürdök, ő pedig idetolja az orrát.
- Ne haragudj! - olyan gyorsasággal fordult meg, mintha most annyira zavarban lenne. Mindketten tudtuk, hogy élvezi a helyzetet. Akkor vettem csak észre, hogy két táska van nála.
- Nem rejtettétek el! - kiáltottam idegesen. - Baj van?
- Kapj magadra valamit gyorsan, mert megyünk! - magyarázta idegesen. Magam köré csavartam egy törölközőt, és villámtempóban öltözni kezdtem. - Adammal előre mentünk, és nem kaptunk szíves fogadtatást. Pár Elite Band-es szintén tábort vert előttünk. Mia ötlete nem csak nekünk tetszett meg! Szerencsére, mielőtt észrevettek volna, egy lány megelőzött. Közéjük ugrott, nekünk pedig volt időnk elmenekülni.
- Ismeritek?
- Nem, valami szélsőséges banda tagja lehet... - motyogta, én pedig készen lettem az öltözéssel.
- És ti ott hagytátok egyedül... - hangosan felsóhajtottam, majd átvettem tőle az egyik táskát.
- Elég jól elvolt, ahogy láttam... - Chris vállat vont és elindultunk vissza, a többiekhez.
- Menjünk vissza érte! - előbújt a tiszteletet követelő énem, és most úgy gondoltam, az a helyes, ha segítünk annak a lánynak. Hiszen az ellenségem ellensége az én barátom, nem igaz?
- Hana, én elhiszem, hogy te vagy itt a főnök, de csillagom, ők megvannak vagy tízen, mi pedig akkor is, ha az a lány segít nekünk, csak hatan lennénk. - a fiú felhúzott szemöldökkel indult a többiek felé, de visszarántottam.
- Christofer, tudod kihez beszélj így! - kiáltottam rá. - Én nem a sarkon álldogálok, most pedig te meg én visszamegyünk azért a lányért!
- Ahogy akarod... - motyogta, mire elindultam a táborhelyünkre, de még jól hallottam, ahogy hozzáteszi: - csillagom...
Visszaérve a többiekhez ledobtam, a táskát, majd intettem Sophia-nak.
- Mia, Adam, induljatok a cuccokkal délre, és a városnál várjatok meg bennünket! Sophia-val és Chris-sel megnézzük azt a tábort! - vezényeltem, mire mindenki megadóan biccentett. Mikor Mia és Adam felvette a cuccainkat, Chris irányítása alapján gyorsan megérkeztünk a táborhelyre, ahol már csak üres sátrak, és a banda holmija hevert.
- Na, kellett neki segítség? - tette fel a költői kérdést Chris, mire szúrós tekintettel végig mértem. Sophia javaslatára óvatosan elkezdtük végig járni a sátrakat, hátha találunk felhasználható holmikat. Miután végeztünk a széthagyott táskákkal, amikben csak egy kis élelmet találtunk, a sátrakba indultunk.
- Azért elég hihetetlen, hogy egy tízfős gárdával egyedül elbánt... - motyogta mellettem Sophia, majd bebújt az első sátorba, én pedig a mellette lévőt vettem alapos mustra alá. Miután nyugtáztam, hogy semmi nincs bent, épp kifelé indultam volna, mikor valami hideg dolgot éreztem az oldalamnál.
- Most szépen, halkan elmondod, hogy hányan vagytok, és hogy kinek dolgoztok! - a hang egy lányhoz tartozott. Sejthettem volna, hogy nem ment el. Lassan az oldalamhoz néztem. Semmi esélyem nem volt menekülésre, így megpróbáltam a legnyugodtabban viselkedni.
- Te szerelted le az Elite Band-nek ezt a kis csapatát? - kérdeztem olyan nyugodt hangon, amellyel még magamat is megleptem.
- Látsz itt mást is?
- Ez esetben hárman vagyunk. Nem dolgozunk senkinek, egy MS13 nevű banda tagjai vagyunk. - mondtam. Igyekeztem megfordulni, hogy szemügyre vehessem a lányt, de csak akkor engedett, mikor befejeztem a mondatot.
- Ki a vezető? - kérdezte döbbenten. A pillanatot kihasználva gyorsan megpördültem.
- Szerény személyem, Hana Riina. - tetőtől talpig végig mértem a szőke lányt. Markáns arcát rögtön az eszembe véstem, tekintettel arra, hogy milyen ügyesen leszerelte ezeket az embereket egyedül. - És benned kit tisztelhetek?
- A nevem Madge.
- Skacok, társaságunk van! - kiáltottam, mire mindketten a sátorhoz sereglettek. Sophia és Chris is egy-egy fegyvert szorongatott, mire rájuk kiáltottam.
- Arra nem lesz szükség!
- Ellenségem ellensége... - kezdte Madge, de én fejeztem be.
- Lehetne a szövetségesem!
- Milyen jó, hogy nem csak én gondolom így! - Madge felrántotta a szemöldökét, és elmosolyodott.

És akkor még nem is tudtam, hogy milyen hatással lesz is ő ránk...